Pirkad. Azt gondoltam, hogy majdnem egyedül leszek ilyen korán reggel a strandon, de kifejezetten sokan vannak. Sétálnak, futnak, jógáznak, kikapcsolódnak az emberek. Ül egy pár a parton, a fiú reggelivel kedveskedett a barátnőjének. A tálcán van egy szál vörös rózsa, frissen facsart narancslé, termoszban kávé, gyümölcsök. Ülnek egymás mellett és várják a felkelő napot.
A másik oldalon a fehér, európainak tűnő lány állítja be éppen a kamerát, a homokban a kis állvánnyal nincs könnyű dolga, de nem adja fel. A két kisgyerek jobbra homokvárat épít, amíg anyukáik éppen jógáznak. A vízben két 40-es pasi beszélget az élet dolgairól. A nap búbja már látható a horizonton, készítem a kamerát miközben a tenger hullámait hallgatom. Gyerekzsivaj a háttérben, halk zene a pár méterre lévő párnál, de mégis csak a tenger hangját hallom és a napot látom. Sec-perc alatt feljön, sárgás-narancsosra festi az eget.
Ülök, nézem és töltődöm. A lelkemnek most pont erre van szüksége. Emlékeztetem magam, hogy itt élek, a tengerparton, a Karib-tenger partján, ahova más nyaralni jár, amiről álmodozik. Mert 5 éve ezt választottam és tudom, hogy jól döntöttem!